Izgalmas és sikeres tavaszi hajrában NBI-es férfi kézilabda csapatunk!
Eseménydús tavaszi időszakon van túl dabasi kézilabda egyesület. Az utánpótlás és csörgőlabda sikerek mellett férfi NBI-es csapatunk is gőzerővel dolgozik azon, hogy a következő szezonban is a legmagasabb osztályban szerepelhessen.
Ehhez az eredményes őszi teljesítmény után a jó tavaszi folytatásra is szükség volt. Ami persze nem indult zökkenőmentesen, mivel Fekete Bálint tavaly év végi súlyos sérülése miatt új jobbátlövőt kellett beépíteni csapatunkba. Szerencsére új játékosunk Zlatko Horvat igazolta a hozzá fűzött reményeket és mérkőzésről mérkőzésre lendült egyre jobb formába, hogy az eddigi 9 lejátszott mérkőzésen már 47 góllal segítse csapatunkat. Viszont az eredmények nem akartak jönni az első tavaszi fordulókban, ráadásul február végén Fekete után a védekezésünk egyik vezérét a balátlövő Kollert Tamást is elveszítettünk a szezon hátralévő részére a Balatonfüred elleni mérkőzésen.
De ahelyett, hogy ezek a események visszavetették volna a csapatot sikerült előnyt kovácsolni a nehézségekből. A fiatalokra még nagyobb szerep hárult és ha összeszorított fogakkal is, de nagyot küzdve március első hétvégéjén meglett az első tavaszi győzelem a NEKA ellen. Ez pedig lendületet adott a csapatnak. A közös sikerek mellett egyéni elismerésnek is örülhettünk, mivel csapatunk egyik legrutinosabb játékosát beállósunkat Szöllősi Szabolcsot 4 év után újra meghívták a Magyar Férfi Kézilabdaválogatott keretébe. A Németország elleni felkészülési mérkőzéseket mutatott teljesítményével pedig Szabolcs aktív részese lehetett az Izrael elleni sikeres VB selejtező mérkőzéseknek ráadásul a visszavágó mérkőzésen 75. válogatottságát is megünnepelhette.
A dabasi csapat pedig egy bravúros és nagyon fontos idegenbeli győzelemmel a Fejér-B.Á.L. Veszprém otthonában lépett még közelebb a jövő évi NBI-es tagság eléréséhez. Csapatunk jelenleg a 10. helyen áll 13 szerzett ponttal a tabellán, így jó helyzetből várja a bajnoki hajrát. A számunkra fontos kérdések a következő két hazai találkozón dőlnek el a Komló és a sereghajtó Kecskemét ellen.
A csapat tehát már várja a bajnoki hajrát, mi pedig várjuk szurkolóinkat a csapat mérkőzésire az OBO Arénában.
Csapatunk szezonzárásig hátralévő hazai bajnok mérkőzései:
2022.04.30. – Szombat - 18:00 – Dabas KC VSE – Sport36-Komló
2022.05.07. – Szombat - 18:00 – Dabas KC VSE – Kecskeméti TE – Piroska Szörp
2022.05.21. – Szombat - 18:00 – Dabas KC VSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2022.05.27. – Péntek - 18:00 – Dabas KC VSE – Pick Szeged
Hajrá DABAS!