A Bányász otthon tartotta a pontokat!
A múlt heti győzelem után motiváltan és jó formában utazott csapatunk Tatabányára. Tudtuk, hogy a hazaiak az esélyesei a találkozónak, de ettől még egy szoros mérkőzés lejátszása volt tervben, amiből a végjátékban még bármilyen eredmény születhet.
Ennek megfelelően sikerült jól kezdeni a találkozót, sőt a 12. perc legelején 2 góllal 7-5-re is tudunk vezetni. Természetesen a mérkőzés a hazaiaknak is fontos a negyedik helyért folyó harcban, így tempót váltottak és magukhoz vették az irányítást. A félidőre
A második félidő elején egy 3 gólos rohammal sikerült újra megszerezni a vezetést, de ezzel ismét a hazaiakat hoztuk lendületbe, akik mindent megtettek a győzelem érdekében. 5 perccel a vége előtt 3 gól volt a Tatabánya előnye és a hajrában rontott lövéseink után alakították ki a 32-26-os végeredményt.
A folytatás a Liga Kupa negyeddöntőjében vár csapatunkra. A NEKA elleni párharc mindkét mérkőzését a jövő héten fogjuk lejátszani. Március 16-án szerdán 16 órakor hazai pályán, március 19-én szombaton 16 órakor pedig idegenben lépünk pályára a legjobb 4 közé jutásért.
Minden további friss hírről amint lehet információt adunk szurkolóinknak Klubbunk Facebook oldalán, valamint a www.dabashandball.hu weboldalon.
#EgyuttVeletek #GyozelemAkaratBiztatas #HajraDabas #DabasHandball
Grundfos Tatabánya KC - Dabas KC VSE 32-26 (16-14)
Tatabánya, játékvezetők: Bíró Á., Kiss O.
TATABÁNYA: Wyszomirski, Bartucz (kapusok), Tóth B., Juhász 9, Hornyák B. 1, Stojnic 1, Sunajko 4, Balogh Zs. 6 (3), Urban 3, Ancsin 5, Zdolik, Ushal, Fotache, Fekete D. 3, Bodor
Edző: Dragan Djukics
DABAS: Holló, Pallag (kapusok), Váczi 1, Garajszki, Győrvári, Horváth 5, Horvat 1, Laurinyecz 3, Tarabochia 5, Szöllősi Sz. 2, Török 1, Katona 2, Hutvágner, Ács 3, Kende 3.
Edző: Tomori Győző
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/0.
Tudósított: GULA FERENC